Károly-híd

A Károly-híd egy híres történelmi híd Prágában a Moldva folyó felett. 1357-ben kezdték építeni IV. Károly német-római császár vezetésével, ám csupán a XV. század elejére készült el. Mivel 1841-ig ez volt az egyetlen kőből épített híd a folyó felett, így nagy szerepe volt a Kisoldal és az Óváros közötti kapcsolat fenntartásában. Ez a szárazföldi kapcsolat tette fontos pontjává Prágát a Kelet és Nyugat Európát összekötő kereskedelmi útvonalnak. Eredetileg Kő hídnak, illetve Prágai hídnak nevezték és csak 1870-ben kapta meg a Károly-híd elnevezést.

A híd hossza 516 méter, szélessége 10 méter. Három hídtorony szolgálta a híd védelmét, melyből kettő a Kisoldal felöli végén, egy pedig az Óváros felé található. A tornyokat méltán tartják számon a világ legbámulatosabb építményei között. A hidat harminc 1700 körül készített szobor is díszíti.

Mivel a hídon kizárólag gyalogos forgalom zajlik, így kedvenc színterévé vált az utcai zenészeknek, festőknek és szuvenír árusoknak.


Károly-híd.jpg

Térkép:

Károly-híd - Térkép


Személyes eszközök